Vannak egyáltalán saját gondolataink?
- Vannak öröklött viszonyulásaink. Ezeket nem konkrét szavak, magyarázatok kíséretében örököljük, így nehéz felismerni őket. Ezekhez az „ösztönös” érzelmekhez már mi társítunk gondolatokat, magyarázatokat, ezért úgy tűnnek, mintha mi gondolkodnánk így.
- Vannak tanult gondolataink. Születésünktől a környezetünk szavait, viselkedését figyeljük, és rengeteg információ, rengeteg inger ér bennünket folyamatosan. Sokszor nem is tudjuk, hogy hol gyökerezik, amit gondolunk, kinek a meggyőződései, tapasztalatai, gondolatai, érzései voltak eredetileg. Ellestük? Hallottuk? Olvastuk…?
- És vannak a személyes tapasztalataink során születő gondolatok. Gondolatok, amelyekről azt érezzük, a sajátjaink. Mi alakítjuk, de minden hat az új gondolatra, ami már bennünk van. Az öröklött és tanult érzelmek, gondolatok, viselkedésminták mind bennünk vannak, és ezek segítségével alkotunk újakat – akadályohatnak, vagy segíthetnek, rajtunk áll. De ki nem tudjuk zárni őket.
- És van olyan is, amikor úgy érezzük, a gondolat nem belőlünk származik. Kaptuk a legbölcsebb önmagunktól, vagy az Égiektől, vagy feldereng egy érzés, hogy egyszer már tudtuk, odaát – ki-ki világnézete szerint.
Gondolkodom, de miért pont azt gondolom, amit? Vagyok, de ki vagyok?
