Ez a kis virág a kertünk első tavasz-nyoma volt. Mindennap megnézem őt. Később ilyen apró virágból rengeteg lesz, de ő volt az a bátor kis virág, aki először bukkant felszínre. Megelőzte még a hóvirágunkat is. Később az ilyen virág egy a sokból, de az első, az reményt, erőt, lendületet ad. Hamarabb hitte el, hogy itt a tavasz, vállalva a visszatérő tél kockázatát.
Eljön a nap, amikor mindenki elhiszi, hogy tavasz van. Akkor ez a kis virág egy lesz a sok között, de ettől nem lesz értéktelenebb, legfeljebb észrevétlenebb.
De akkor nem is az számít majd, hogy ki volt az első virág. Most azonban kellenek az úttörő kicsi virágok, hogy erőt és hitet meríthessünk – mi emberek, látva őt, és ők ott a mélyben, a föld alatt információt cserélve egymással -, hogy elhiggyük: itt a tavasz, kijöhetünk a fényre.
Most még számít, hogy ki az első, második, tizedik, mert könnyű észrevenni a fűben. Hamarosan már csak az fog számítani, hogy
MI EGYÜTT VAGYUNK A TAVASZ NÉPE.
Mert a tavasz jön, közel van, ez bizonyos. A tél nehéz, de talán szükséges volt – hamarosan véget ér. Szeretet, egység, bizalom, hála, hit, őszinteség, lelkesedés, tenni akarás, segítőkészség, gondoskodás, odafigyelés, együttműködés, felelősségvállalás, fenntarthatóság, összhang, beteljesült álmok… De nekünk kell áttörni a földfelszínt.
